Sok mindenen volt idom gondolkodni, egyreszt a 2 oras lejtozes soran, masreszt az azota eltelt majd egy het alatt is. Nem volt tobb nap, mert az utolsot eso miatt lefujtak, de ezt nyilvan akkor meg nem tudtam. Teny, hogy ha csak becsippan a 160 meterre levo pont, akkor negyedikkent (5 pont hianyzott), ha meg elsiklom abbol a magassagbol a kovetkezo pont fele (23 pont), akkor harmadikkent, celbaeres eseten elsokent vegezhettem volna. Nem, ez most nem egy "mi lett volna ha" elemzo iras, mert azoknak nyilvan nincs ertelme, meg akkor sem, ha azota sokat elmelkedtem, es sokszor visszajatszottam magamban a ket ora torteneseit.
Egy olyan helyen repultunk, ahol ket hegygerinc okozott durva, kettos turbulenciat, es az eros szel miatt legtobbszor a kitekeres utan gyorsitozni kellett, hogy elerjuk a pontot. A sok kiserlet soran legtobbszor sziklak felett probaltunk kozelebb kerulni a ponthoz, igy az se nyugtathatott, hogy majd a fak megfognak, ha tortenik valami. En nem kaptam egy darab csukast se, de teny, hogy nagyon rangatott az ernyo, es rengeteget kellett dolgozni alatta. Mate sajat bevallasa szerint 80 csukast szamolt.
En akkor, ott feltem, es nem ereztem jol magam. Eszembe jutott az a mondat, hogy "meg mindig jobb a foldon allva azt kivanni, hogy barcsak lennek ott a levegoben, mint forditva". Nem adtam fel, mert nyilvanvalo volt, hogy magasabbrol meg lehet csinalni a pontot (ahogy az aznap 15 embernek sikerult is), de szembekerultem egy versenyzoi gyengesegemmel. Azt vettem eszre, hogy donteseimet befolyasolja a felig-meddig indokolt para, es bar erre a legtobben azt mondanak, hogy jo dolog, de a verseny szempontjabol nem idealis. Ugyanis egy versenyt, foleg komolyabbat, altalaban az nyer, aki kepes tullepni a korlatain, aki csak a versenyre, az elotte allo megoldando feladatra kepes koncentralni. Egy pillanatig se banom, hogy igy dontottem, es ha most lennek ott, hasonlokepp tennek, de talan ezert is jo, hogy nem vagyunk olimpiai sportag, hogy a szponzorok nem kenyszeritenek jobb eredmenyek eleresere; inkabb a repules szeretete dominal, es nem az elvakult versenges. Es en meg szeretnek sok szepet repulni...
Egy olyan helyen repultunk, ahol ket hegygerinc okozott durva, kettos turbulenciat, es az eros szel miatt legtobbszor a kitekeres utan gyorsitozni kellett, hogy elerjuk a pontot. A sok kiserlet soran legtobbszor sziklak felett probaltunk kozelebb kerulni a ponthoz, igy az se nyugtathatott, hogy majd a fak megfognak, ha tortenik valami. En nem kaptam egy darab csukast se, de teny, hogy nagyon rangatott az ernyo, es rengeteget kellett dolgozni alatta. Mate sajat bevallasa szerint 80 csukast szamolt.
En akkor, ott feltem, es nem ereztem jol magam. Eszembe jutott az a mondat, hogy "meg mindig jobb a foldon allva azt kivanni, hogy barcsak lennek ott a levegoben, mint forditva". Nem adtam fel, mert nyilvanvalo volt, hogy magasabbrol meg lehet csinalni a pontot (ahogy az aznap 15 embernek sikerult is), de szembekerultem egy versenyzoi gyengesegemmel. Azt vettem eszre, hogy donteseimet befolyasolja a felig-meddig indokolt para, es bar erre a legtobben azt mondanak, hogy jo dolog, de a verseny szempontjabol nem idealis. Ugyanis egy versenyt, foleg komolyabbat, altalaban az nyer, aki kepes tullepni a korlatain, aki csak a versenyre, az elotte allo megoldando feladatra kepes koncentralni. Egy pillanatig se banom, hogy igy dontottem, es ha most lennek ott, hasonlokepp tennek, de talan ezert is jo, hogy nem vagyunk olimpiai sportag, hogy a szponzorok nem kenyszeritenek jobb eredmenyek eleresere; inkabb a repules szeretete dominal, es nem az elvakult versenges. Es en meg szeretnek sok szepet repulni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése