Nem lehet szavakkal leirni mindazt a csalodottsagot, ami most bennem van. Gyakorlatilag ez most jo ideig az utolso vilagversenyem, ezt mar regebben elhataroztam, es emiatt komolyan keszultem ra. Az anyagi reszet a dolognak nem is akarom osszeszamolni, az ernyo, a szallas, a spanyol verseny, de persze ezt messze tulszarnyalja a sok penzben ki nem fejezheto lemondas, utanajaras, szponzorszerzes, stb. amit ez a verseny megkovetelt.
Eddig nem irtam a ket balesetrol, mert nem akartam, hogy az otthoniak aggodjanak, de most mar nem tudom megkerulni a temat. Az elso kapott egy csukast, majd parachutal stallban jott szepen lefele. Mivel jol kepzett acropilota volt, biztonsagosnak itelte a dolgot, es ugy gondolta, hogy igy fog leszallni, nem dobott mentoernyot. Sajnos az ernyoje az utolso 20 meteren kitort, es ebbol a lenduletbol ert foldet. A masik full parkettan ment a cel fele, az ernyoje elcsukott, es befuzodessel nyilt vissza, amibol hevesen porogni kezdett. Sajnos a keze beszorult a zsinorok koze, ezert nem tudott mentoernyot nyitni. Azt gondolom, hogy ezek rendkivul szerencsetlen esemenyek, de egyikrol sem kifejezetten az ernyo tehet. Mindezzel a bekezdessel csak szeretnem elkerulni a pletykakat es a talalgatasokat, illetve az ernyok megbelyegzeset.
Sajnalom az otthoni olvasokat persze, mert en is keszultem arra, hogy jo hireket tegyek ide, es hogy valami szep eredmennyel vonulhassak (ugyan csak idolegesen) vissza. Ez a blog most egy jo ideig nem fog frissulni, azert persze repulesek lesznek, meg jon mar az uj generacio, mostantol nekik lehet majd szurkolni. Koszonom a sok kommentet, biztatast, smseket, telefonokat, emaileket. Tenyleg sokat jelentettek.