Az első Eged-kupa

Verseny: Eged-kupa 2003
Ernyő: Apco Keara
Helyezés: 3.

Azt hiszem életemben ez volt az egyetlen alkalom, amikor én kértem, hogy elsőnek vizsgázhassak az egyetemen. Aztán kocsiba be, irány Eger.

Task1, Vadna céltáv, Bélapátfalva töréssel. Szerencsére a szokásos egyéni időmérés, büntetés nélkül, azaz nem számított ki mikor indul. Nagyjából ekkor repültem először az Egedről, pláne DK, nem hittem, hogy innen egyáltalán ki lehet tekerni. Amikor láttam, hogy mindenki szépen teker kifele, elstartoltam én is. Rosszkor. Szóval elsőre lerohadtam, ráadásul az úttól is távol, ernyő gyorsan rózsába, overallban felszaladtam az útig, ahonnan aztán felvitt a transzport. Sokra nem mentem vele, szépen bedeszkázódott az ég, látszódott, hogy itt már nem lesz semmi. Ültünk és vártunk, engem - miután a lélegzetemet visszanyertem - a guta megütött, úgy éreztem, hogy itt a vége a versenynek. Aztán egyszercsak kissé kinyílt az ég, és elkezdtek jönni a termikpöffök. El is startoltunk Barccsal, és csak csodálkoztunk, hogy szépen emel mindenhol kettővel, de zivatarnak nyoma se volt. Mikor már jól kiemelkedtünk, akkor rájöttünk, hogy itt az alkalom, hogy kihozzunk valamit a mai napból, és elkezdtünk siklani a fordulópont felé. Azóta sokkal jobb siklószámú ernyőkkel repülök, de ilyen még nem volt, hogy gyakorlatilag egy tekerésből ütöttük át a Bükköt. Sanya kissé balra ment, és jobban megmerült, én egy jobb vonalat választottam, így a fp környékén magasabban értem a bánya fölé. Sanya utána lerohadt, és én meg ott voltam teljesen egyedül. Mivel fogalmam se volt, hogy ki hogy teljesített, ráadásul azt se vágtam, hogy vajon mennyin kell lennem, hogy beérjek, ezért gyakorlatilag mindent tekertem a fp és a cél között. Mikor beértem, már nem volt ott senki. Az első boly, az a 13 ember, aki célbaért, már akkor leszállt, mikor én kiléptem a cilinderből. Aztán a letöltéskor derült ki, hogy 15 másodperccel nyertem a napot. Nem kicsit örültem a dolognak. :)

Task 2, a szokásos ÉNy-i hátszeles. Nem tudom leírni azt az érzést, hogy milyen úgy kezdeni a napot, hogy jó helyen állsz. Annál csak egy durvább van, mikor te vagy legelöl. A startpara még keményebb ilyenkor, ráadásul a szél se volt gyenge. De most legalább együtt tekertünk ki, és próbáltam lépést tartani a Radon osztállyal (Barcs, Pepó, Simonics). Ez többé-kevésbé sikerült is, a végén a gyengülő időben a rutin csak előjött, 2-5 kmt vertek rám. No persze a szokásos gyenge-idő specialisták (Koppány, Dénes) ennél jóval többet.

Task 3, a szokásos DNy-i hátszeles, Miskolcig, aztán Szikszó. Ezen a taskon volt az első olyan alkalom, amikor rájöttem arra, hogy mennyivel többet vállal az ember a verseny hevében. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a Bükk kellős közepén vagyok, ha nem tekerek ki, tuti befázás, mert nem érem el a következő vészleszállót. Egyszerűen cserbenhagyott az a rutin, melyet az agyamba vésett a Simonics oktatáson, hogy folyamatosan csekkoljuk, hogy hova tudunk kiérni, hol tudunk leszállni. Nem figyeltem oda, mert a feladatra koncentráltam, meg a többiekre, meg arra, hogy na majd ott biztosan adja, de ha ott nem, akkor ott utána. Azóta rendszeresen igyekszem visszaemlékezni erre, hogy ilyen ne forduljon elő többet. Aki ki tudott tekerni, az a széllel eljutott nagyjából Miskolcig, aztán a szembeszélben fűrészelés következett, amit Pepó végzett a legnagyobb sikerrel.

Task 4. Ismét bolyok, különböző időben. Az első boly kissé bevállalósan beleugrott, és tolták neki, pedig reggel még elég rosszul nézett ki az idő, így jogos volt azt gondolni, hogy később jobb lesz. Nem lett. Persze beértünk, de átlag 10 perccel gyengébb idővel. Nem adta annyira.

Szumma. Megdőlt az alapelv, a versenyt nem az nyeri, akinek a legtöbb pontja van... Na jó, nem siránkoztam, a harmadik hely bőven várakozásaimon felüli volt, csak átkoztam a napdobást, mert nekem volt a legtöbb pontom napdobás előtt. De emlékszem, mikor a rendezőség próbált 5. taskot tartani, mi a Partizer Csabival összenéztünk, és kijelentettük, hogy nekünk ez bőven jó így. :)

Az első Brazília - 2003

Verseny: 2 db. Brazil Open
Ernyő: Apco Keara
Helyezés: 2. ill. 8. (széria)

Governador Valadares. Még a neve is olyan jól hangzik. Egy nagy misztikus félhomály (no persze csak a képzavar miatt) lengi körül a helyet, mely ekkor már évek óta elvitathatatlanul a siklóernyősök Mekkájaként szerepelt a térképen. Azóta persze már kissé fakult a kép, de emlékszem, mikor 2002-ben Kollmannal és az Ambróval jöttünk hazafele Pilisről, és csak meséltek. Én a végefele becsuktam a számat, és úgy döntöttem, hogy nekem ide ki kell jutnom. A siklóernyős összetartás akkor is kb. annyira volt jó mint most, de sebaj, alapos kutatómunkát végeztem. Mivel ekkor a Diákhitel Kht. támogatta döntő részben az utazásomat, ezért elég szűk volt a büdzsé, de lett hamarosan olcsó jegy, és kinéztem a legolcsóbb szállást is: Casa Grande. Gondoltam nagy ház, jó lesz az. Ennyire nem is nyúlhattam volna mellé, bár tény, hogy a magyarok döntő többsége itt lakott. Ekkor már fél éve nyomtam a portugált az egyetemen, ami kb arra volt jó, hogy az első öt percben ne kínáljam fel a vesémet megvételre. De hamarosan belejöttem, mint ahogy a repülésbe is.

Persze az első termikek alaposan felráztak téli álmomból, és itt jöttem rá arra, hogy van a magyar élvonal, meg a nemzetközi, és a kettő közt egy nagy betöltetlen űr. Pedig voltunk páran (Berci, KisKovács, Losi, Barcs, Pepó, Susán, Simonics, Szittó, Lojra, Fördős, Miki stbstb) akik meg akartuk mutatni, és igazából a brazil nagykártyákkal viaskodtunk. Mint egy szivacs szívtam magamba azokat az elkottyantott információkat rétegszelekről, tekerési módokról, végsiklás számításokról, felhőelemzésekről. Persze már akkor is éreztem, hogy kb a fele vetítés, de még nem tudtam, hogy vajon melyik fele.

Eleinte komoly stressz volt az egész startra készülődés, aszalódás a napon, az első termik. Igaz, a mai napig akkor nyugszom meg először, mikor az első termiket kitekertem, és iszom egy picit a vizemből. De akkor még minden új volt. A rengeteg ernyő, az együtt tekerések, az ernyő kezelése, odafigyelni, hogy ne rontsam el a feladatot, ne szálljak villanydrótra, melyből annyi volt a környéken.

Két fő tanulság, mivel konkrét taskokra nem emlékszem: az egyik, a fokozatosság elve. Azt hiszem ha valaki most kezdi, akkor jobban teszi, ha nem ugrik egyből fejest a mélyvízbe, hanem szépen-lassan, először csak kisebb magyar versenyek, majd jöhetnek a kisebb nemzetköziek stbstb. A másik pedig, ha valaki megteheti, akkor menjen el télen repülni. Ég és föld a különbség ha a szezon valamikor jan-feb környékén kezdődik és nem áprilisban, vagy ahogy az idő engedi.

Éves versenyek 2002-ben

Verseny: MKK - 2002
Ernyő: Apco Bagheera
Helyezés: 4. összetettben, 1. mint "reménység" :)

Ekkor kezdtem el MKK-zni (Magyar Köztársaság Kupa), mert akkor még így hívták az XContestet. Akkor még nagyban ment a fényképezős távigazolás, pár táv sajnos erre ment rá (nem volt jól befűzve a film, szétvágták a negatívot stbstb.), mennyivel könnyebb ez ma már. Azért legalább lett egy csomó képem starthelyekről, meg távigazolókról. Ekkoriban még inkább az volt a divat, hogy kiírtunk egy jó messzi települést (hogy visszakörzőzéskor ne legyen gond, ha letérsz a kurzusról*), és nyilván nem nagyon repültünk el odáig. Vagy legalábbis én nem nagyon emlékszem befejezett céltávra. Év végén megnyertem a siklóernyős távrepülő reménység kupát (ezt olyan kaphatta, akinek ez volt az első éve az MKKban), és a "nagyok" MKK-jában is 4-ik lettem.

Már ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy MKK nyeréshez két dolog kell: jó pilóta, és rengeteg szabadidő. Vagy ordas mák, hogy pont azokon a napokon legyél ott, amikor nagyot lehet repülni.

Az elmúlt években az MKK alias XContest jelentősen átalakult, egész más a taktikája a versenynek, ráadásul az ernyők fejlődésével és a zárt feladatok szorzóinak növelésével megváltozott a repült feladatok eloszlása is.

* Ez azt jelentette, hogy ha kiírtál egy célt 160km-re a starttól, és elrepültél mondjuk 100km-t, de erősen letértél a kurzusról, és a céltól 70 km-re szálltál le, akkor az az MKK-ban csak 160-70, azaz 90km-es távnak számított.

Nyikom-kupa

Verseny: Nyikom-kupa - 2002
Helyszín: Nyikom
Ernyő: Apco Bagheera
Helyezés: 5. (ha jól emlékszem Pepó, Szittó, SzőkeGabi és egy sárkányos volt előttem)

Ezen a versenyen volt az, hogy a Pepó megkérdezte a felszállítóautón, hogy ki ez a csávó, akinek ekkora a pofája. :) Ő nem fért ugyanis jól el, és ennek hangot is adott, mire én mondtam, hogy hát én se férek el annyira (ekkor még platós IFA-val jártunk a Nyikomra). Aztán valaki mondta neki, hogy a versenyen én vagyok mögötte a második helyen.

Aztán persze a finomhangolás lefelé is megtörtént, amikor a Szittó, Pepó, Simonics különítmény a határig tolta (sőt állítólag valakit "át is fújt a szél"), én meg "csak" a Tisza-tóig. Ezen a versenyen nagy okoskodás nem volt, atom jó volt az idő, és fújt a szél keményen. Ki kellett tekerni, aztán tolni. Az egyedüli tanulság az utolsó taskon került be a képzeletbeli noteszbe. Ekkor Miskolc céltáv lett kiírva, én még mindig 2. vagy 3. helyen lehettem. Szittó az elején eltekert, és esélyes volt, hogy megelőz, jó lett volna kitekerni, de nem volt egyszerű. Aztán jóval később sikerült csak, és SzőkeGabival megindultunk keresztbe a Mátrán. Ő mögöttem volt a task előtt, de tudtam, hogy nincs sok különbség köztünk. Eger előtt eléggé berohadtunk mind a ketten, én meg lélekben feladtam, és inkább a biztos leszállásra koncentráltam. Gabi egy kicsit jobbra tartott és bevállalta Egert. Később kiderült, hogy a reptéren szállt le, és pont az a pár km hiányzott nekem, hogy megőrízzem a helyem. Nekem fogalmam sem volt akkor még, hogy hol van az egri reptér, és hogy milyen magasan lehet bevállalni egy átsiklást Eger felett.

Szóval fontos a helyismeret, és még fontosabb az, hogy ha biztonságosan (!) tudsz még siklani párszáz métert, akkor tedd meg, mert lehet, hogy a végén ezen fog múlni.

Az első

Verseny: Cross Country Open - 2002
Helyszín: Krska Gora, Ambroz
Ernyő: Apco Bagheera
Helyezés: 3. szériaosztályban

Ez valamikor 2002 nyarán lehetett, ekkor már azért volt pár távrepülésem, és persze azt hittem, hogy előző életemben sas voltam, így is vágtam neki. Sose voltam tekintélytisztelő, nem vártam meg, míg a nagyok elstartolnak (ma azt mondanám, hogy OrsyLacis módon) nyomtam az elején.

Az persze hozzátartozik, hogy a versenyre Lukassal és KisPetivel no meg a GMC-vel érkeztünk, amit még Kranjsterdamban is élénk füttyögéssel csodáltak meg, de ez inkább csak a mentális felkészülésben "segített". Mikor a verseny előtti napon felmentünk a Gozdra, ott álldogált egy litván különítmény, meg pár szlovén. Mikor látták, hogy bőszen csatolunk, odajött a litván vezér Aleksei, és megkérdezte, hogy ugyanmár csak nem elakarunk startolni, mert hát a szlovénok nem nagyon akaródznak, mert oldalas. Én megvontam a vállamat, és azt mondtam nekem ez jó. Az első termikbefújásra felhúztam az ernyőt, kitekertem, majd visszaszálltam a Krska tetejére. Na, innentől Alekseinek én voltam a helyi főisten, minden nap odajött, hogy szerintem milyen idő várható. Azóta is jóban vagyunk, bár az értékítélete, mintha kicsit változott volna. :) Mondjuk az enyém is, ma már nem startolnék el ilyenkor...

Szóval verseny, az első érvényes task az Ambrozról indult, épp csak a felhő alól. Nyitva volt az ablak, és mikor egy kicsit feljebb szállt az alap mindenki húzta az ernyőt. Start után volt egy kis ide-oda cikázás, mikor én bőszen konstatáltam, hogy némá, hát én itt együtt haladok az élbollyal, még annyira sem kell tisztelni őket, mint gondoltam. Nagyjából 15 perccel később két lábon állva revideálhattam az álláspontomat a Kokra völgy mélyén. Történt ugyanis, hogy a szlovénok büszkesége Pelhan Klemen friss Boomjával kis tekerés után nekivágott a völgynek. Én meg szépen utána nagyjából másodikként, és örültem, hogy végre oszthatom a tanítót. Később Klemen elmondta, hogy még sose rohadt le ilyen magasságból a Kokra túloldalán, én meg levonhattam a tanulságokat. Azaz, levonhattam volna, de a második taskon (ez már a Kriskáról indult) Barth Sanyi Sector TX-vel álltam neki versenyezni. Elég sok oda-vissza volt a taskon, és minden egyes fordulópontnál megelőztem (erre már nem emlékszem, de azt hiszem bevállalósabban nem kontúroztam a hegyet, hanem az utolsó pár km-en toronyiránt mentem a fp felé, tartott az ott is), aztán fordulás után mindig a tarkómon éreztem jeges lehelletét. Persze full parketta a Bagheerának, ő meg gondolom fél gázon nyomta, de hát így is gyorsabb volt. Akkor kiabáltam át neki, vagy inkább sziszegtem az összeszorított fogaim között, hogy: "Sanyi! Ne nyomd már neki ennyire!".

A végeredményre nem emlékszem, azt hiszem ezt a taskot lefújták, és nem volt sok érvényes. Ez az írás inkább a kezdő kórkép és diagnózis felállítására alkalmas. :)